empty
 
 
Salvadorban tüntetnek a Bitcoin-törvény ellen

Salvadorban tüntetnek a Bitcoin-törvény ellen

Salvador volt az első ország, amely hivatalos fizetőeszközként Bitcoint vezetett be, de a lakosságból nem mindenki fogadta olyan jól az innovációt. Néhányan még tüntettek is Nayib Buquele elnök botrányos döntése miatt.

Az ország fővárosában, San Salvadorban nagyjából 1000 ember vett részt a kormányzat azon döntése ellen tartott tüntetésen, amely a Bitcoint nemzeti fizetőeszközként ismerte el. Az elégedetlenség fő oka az a félelem, hogy a kriptovaluta bevezetése a korrupció megnövekedésével jár majd, ami már amúgy is virágzik Latin-Amerikában. Emellett az idős korosztály sem szeretné nyugdíját instabil valutában kapni.

„Tudjuk, hogy ennek a pénznek az árfolyama drasztikusan képes változni, egyik másodpercről a másikra, és semmilyen módon nem tudjuk irányítani” – nyilatkozta a Supreme Court of Justice nevű szakszervezet egy tagja. Az IMF hivatalnokai pedig arra figyelmeztetnek, hogy a kormány kockáztatja a belföldi árak volatilitásának megemelkedését. Emellett megemlítették, hogy így nehezebb lesz harcolni a pénzmosás ellen, valamint a karbonsemlegesség elérése érdekében is.

Salvador hivatalos fizetőeszköze az amerikai dollár, de szeptember 7-e óta a Bitcoin legális pénzügyi instrumentumként működik az országban. Az erről szóló törvényt még június elején fogadta el a kongresszus. Nayib Bukele elnök szerint az intézkedéssel új munkahelyeket hoznak létre az országban, valamint könnyeben elérhető befektetési lehetőségeket kínálnak a lakosságnak.

Back

See aslo

Can't speak right now?
Ask your question in the chat.