empty
 
 
Az EU 1 milliárd dolláros segélycsomagot ígér Afganisztánnak

Az EU 1 milliárd dolláros segélycsomagot ígér Afganisztánnak

Attól még, hogy nem ismerik el az afgán kormányt, a civilizált országok nem mehetnek el tétlenül az országban zajló humanitárius krízis mellett. Az Európai Unió ezért azt ígérte, hogy 1 milliárd eurót különít el egy nagyszabású összeomlás elkerülése végett.

A programot Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke mutatta be. A Twitter-bejegyzésében rámutatott, hogy a támogatást az afgán nép kapja meg, mivel nem nekik kell megfizetni a tálibok tetteiért. 300 millió eurót különítenek el az oltásprogramra, lakóhelyek létrehozására és az emberi jogok védelmére, 250 milliót pedig sürgős szükségletekre, például egészségügyi és biztonsági fejlesztésekre szánnak.

Az USA is bejelentette, hogy humanitárius segélyt küld majd, hangsúlyozva, hogy a segítséget nem lehet politikai kérdésektől függővé tenni. Az afgán és amerikai kormányok képviselői úgy írták le a helyzetet, mint a diplomáciai kapcsolatok kialakításának kísérletét. Az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres korábban arra szólította fel az országokat, hogy „befagyasztott eszközeik feloldásával engedjék, hogy az afgán gazdaságba segélyek érkezhessenek, különben annak összeomlását kockáztatnák.” Hozzátette, hogy az afgán gazdaságot a tálibok hatalmának elismerése nélkül is meg lehet segíteni.

Back

See also

Can't speak right now?
Ask your question in the chat.